Egy buszon utazva lépünk be Borderlands világába, miután kiválasztottuk, hogy melyik karakter felett vesszük át az irányítást. Négy kincskereső bőrébe bújhatunk bele, akiknek motivációja egyszerű, mint a szorzótábla. Egy idegen bolygón, a Pandorán (nem, ez most nem az Avataros Pandora) vagyunk, és a Vault, a legnagyobb kincsek kamrája épp kinyílni készül. Persze ez csak egy legenda, de hőseinket már csak a pénz érdekli, és nekivágnak az igen hosszú, és szörnyektől sem mentes útnak.
A már említett hőseink négy különböző karakterosztályba tartoznak. Van itt mesterlövész, közelharcos / rakétázós, egyszerű katona, és egy rogue. Nem csak kinézetben különböznek, hanem képességekben, és fegyver specializációkban is.
Ahogy haladunk előre a történetben, és gyűjtjük a tapasztalati pontokat, úgy tehetünk szert egyre több pontra, amit három ágon eloszthatunk. Ezek a pontok általában két féle fegyvertípust erősítenek, és a karakterünk főképességét. Sajnos csak egy-egy képességet kapunk minden karakterrel, de ezek használata így is változatos lehet taktikázás szempontjából.
Fegyverekről már volt szó, de érdemes róluk még beszélni, mert ez talán a játék legerősebb pontja. Emlékeztek még a Diablo random generált tárgyaira? Ezt kapjuk a Borderlandsban is. Adott a rengeteg fegyvertípus, és a gránátok.
Ezeknek mind-mind több gyártója van, amik különböző extrákkal, speciális sebzésekkel tuningolják a fegyvereket. Gyártónként pedig a fegyver kinézete, és sebzése, tulajdonságai (tárkapacitás, tűzgyorsaság, újratöltés, hány golyót lő ki egyszerre stb) esetleges kiegészítője több ezerféle kombinációt adhat. Könnyen kiszámolható ezek után, hogy több százezer fegyverrel lehet találkozni a játék végigjátszása során, ami nagyon nagy szám. Szóval ember legyen a talpán, aki begyűjti mindet, mint a pokemonokat
Gyilkoló eszközökön kívül pajzsunkat is érdemes fejleszteni, és szükség is lesz rá. A játék, főleg az elején nem egyszerű. Az ellenfelek nem Oblivion szerűen velünk együtt fejlődnek. Elképzelhető már a játék elején is, hogy olyan feladatot kapunk, amiben koponyás iconnal megjelölt ellenfelet kell megölni.
Ekkor jobb futni, és később visszajönni. Szerencsénkre ez is megoldható, mert a játék főszálán kívül rengeteg sok mellékküldetést kínál, néha olyan érzésem volt, hogy túl sok is van belőle. Aki minden feladatot teljesít a végigjátszás során, az könnyen túlnövi a környezetét, és a játék végét is túl könnyűnek fogja találni.
A játéktér meglehetősen nagy. Bár az ellenfelek szintje, és a lezárt kapuk is gátolnak minket a szabad játékmenetben, de mindig lesz választásunk, hogy hová menjünk, nem vagyunk csőben vezetve teljesen. A főtérképre ránézve láthatjuk, hogy minden nagy zónáról elérhető pár „instance”. Legtöbbe kapunk feladatokat is, és végén egy-egy nagy bossharc vár ránk. Ezek mind dobnak valami jóféle fegyvert, megéri felderíteni ezeket a helyeket.
Nem csak gyalog közlekedhetünk, hanem a játéktér nagy része bejárható Mad Maxes autóval is. Természetesen fel van fegyverezve, ami kell is, mert sokszor összefutunk banditacsoportokkal az utakon, sőt még egy autós aréna harc is bekerült a játékba.
És akkor a feketeleves. Egyedül barangolni Pandorán elég rövid idő után unalmas, és monoton. Számomra ez ott kezdődött, ahol elértem a második, és egyben utolsó nagy városba, New Heavenbe. Ennek több oka is volt. Egyik, hogy a történet nincs rendesen elmesélve, nem kapunk szinte semmi információt karakterünkről, és a világról. Kevés az NPC, és velük se lehet sok mindent csinálni. Másik fő unalomforrás a túlságosan repetitív küldetések voltak.
Ölj meg x alient, gyűjts be y növényt, indítsd be z-t. A játék 80%-ában ugyanazokat a dolgokat ismételgetjük, ameddig meg nem unjuk, a maradék 20% viszont érdekes, és újszerű addig nem látott küldetés. Viszont emiatt a kis rész miatt nem érzi az ember azt, mint más játéknál, hogy még aznap végigjátszaná, és másnap előröl.
Erre szerencsére a készítők is gondoltak, és egy nagyon hangulatos kooperatív multiplayert tettek a játékba. A teljes egyjátékos módot, a megérkezéstől a Vaultig végigjátszhatjuk split screen ketten, vagy interneten akár négyen. A kihívás talán mégnagyobb lesz multiplayerben, mert arányosan megnő az ellenfelek sebzése, és életereje. A badass névvel ellátott ellenfelek tényleg félelmetesek, és halálosak lesznek, mi pedig jót szórakozunk ismerőseinkkel.
Értékelés
Aki teheti, és többedmagával vág neki a kalandnak Borderlands-nek társait segítve, az jól fog szórakozni, de egyedül a közel 20 órás játékidő unalomba fulladhat, ha nem szereted a folyamatos tápoláson, és hentelésen alapuló játékmenetet. A játék grafikája igen egyedi, ez is hozzátartozik a hangulathoz. Bár kevés színárnyalatot használ, nekem tetszett. Humor is került a Borderlands világába, mégpedig Claptap, a robot személyében, bár egy idő után unalmassá válik bénázása
