Pengénk a reneszánsz Itália felé vette útját - halál jár utána, de igazságot oszt. Ez az Assassin's Creed 2 .
Múlt
Az Assassin's Creed annak idején ha nem is forradalmi megváltást, de új színt hozott a játékiparba: a sandbox játékok toplistájára írnám valahova mind a mai napig, annak ellenére, hogy önismétlõ játékmenete miatt egy idõ után unalmas lett, és kényszerített mosollyal játszott vele az ember, egészen amíg közeledett a játék vége, és újra felpörögtek az események, majd egy pofátlan befejezéssel félbemaradt a sztori.
Azt hiszem, vannak még rajtam kívül is, akik ennél a pontnál az Ubisoftos hölgyek és urak közeli rokonait emlegették, de hát ez volt, ezt kellett szeretni. Ez a húzásuk viszont zseniális volt, és többek között pont azért, mert erre csak most eszmélhetett rá a kedves játékos, a 2. rész megjelenésekor.
Akkor és most
Az elsõ rész után meglehetõsen " azannya' " nyitással kezd az AC második része, ezzel sugallva, hogy nem fogunk belealudni, mint az elsõ rész esetében - amint Desmond újra nekiláthat az emlékek feldolgozásának, Ezio szerepét vesszük át. A mostani emlékek a reneszánsz Itália korát veszik alapul, ami egy nagyon jó választás volt, de hogy miért, arra késõbb térnék ki.
Az Ubisoft egy meglehetõsen egyedi, és remekül sikerült marketinggel vezette be a sztorit: a megjelenés elõtti utolsó hetekben minden héten kiadott egy 10 perces részletet egy élõszereplõs, a költségvetéshez és ahhoz képest, hogy egy játékokkal foglalkozó cégrõl beszélünk, meglehetõsen igényes kisfilmbõl, amely az AC2 elõzményeit meséli el: bemutatja az Auditore családot, a lassan, de biztosan kibontakozó fõ eseményszálat is elkezdi, és szépen elhelyez mindent és mindenkit a sztoriban, hogy tudjuk, mit látunk majd a játékban.
Az én házam, az én váram
A játékmenet szempontjából rengeteg fejlõdést tapasztalhatunk az elsõ részhez képest, rengeteg kényelmi opció és RPG elem került be a játékba. Kis túlzással akár mondhatnám, hogy az Assassin's Creed elsõ részét és a Fable-t egybegyúrva megkapjuk az Assassin's Creed 2-õt.
A rengeteg apróság érdekesebbé teszi a freeform részét a játéknak, az az nem fogunk annyira unatkozni, amikor csak úgy mászkálni támad kedvünk. Különféle boltokban vásárolhatunk új fegyvereket, páncélt (ráadásul meglepõen bõ kínálatból választhatunk), szabathatunk magunknak másik ruhát (a színek változnak csak), vagy akár a villánkat is kidekorálhatjuk festményekkel.
Ezzel el is érkeztünk az RPG részek egyik leginkább húzó ágához, mégpedig ahhoz, hogy saját lakásunk van. Mit lakásunk! Villánk, komplett kisvárossal körülötte, aminek mi vagyunk az urai! Eleinte a városkánk lepukkant - az épületek koszosak, benõtték a különféle gazok, az utca poros, szemetes, sõt, még az ég is borús.
Ahogy haladunk elõre a játékban, egyre nagyobb összegekre teszünk szert (bizony, megjelent a játékban a pénz), amibõl renoválhatjuk a városkánkat: újra megnyithatjuk a boltokat, a templomot, a bányát, és még sok minden mást, ami egy városban általában van. Ahogy egyre több pénzt költünk a városunkra, úgy egyre inkább szebb is lesz: nem csak az épületek változnak meg, hanem az emberek viselete is, virágokkal telnek meg az ablakpárkányok, és szép lassan a borongós, sötét idõ is eltûnik, és lassan elõbukkan a nap a felhõk mögül.
Nagyon jópofa ötlet, hogy ahogy városunk és villánk értéke nõ, úgy egyre többet is adózik nekünk a nép, amit elkölthetünk további fejlesztésekre, vagy bármi másra.
Védd magad Ubisoft, védd magad katona!
A média sokat bántotta az elsõ rész egygombos harcrendszerét, amivel közel halhatatlanok voltunk, és egy karcolás nélkül megúszhattuk a legtöbb kardpárbajt. Ezen a rendszeren frissítettek a drága Ubis hölgyek és urak, és bár az "egygombozás" lehetõsége továbbra is megvan, sokkal érdekesebb harcokat is lehetõvé tettek: az új mozdulatokkal kicselezhetjük ellenfelünket, elkábíthatjuk, vagy akár harc nélkül is lerázhatjuk õket, ami most már nem abból áll, hogy addig futkosunk az utcákon, amíg nem találunk egy padot...
Mivel az Auditore család az orvgyilkosok szép(?) mesterségét ûzi, így a tökéletes hangulathoz ajánlott így is játszani: megtehetjük, hogy 20 testõr levágása után jutunk el a célpontig, de sokkal hangulatosabb, és nem utolsó sorban sokkal nagyobb kihívást is jelent, ha tényleges orvgyilkosként játszunk: a környezet elemzésével, adottságainak kihasználásával, beépülve, észrevétlenül közel jutni a célponthoz, majd lehetõség szerint csendben, egy másodperc alatt elintézni - nem csak a hangulat miatt ajánlott így játszani, hanem mert az esetek 60-70%-ában rá is leszünk kényszerítve, és nehezebben fog menni, ha nem szoktok hozzá.
Az elsõ résznél sok mindent ígértek nekünk a pénzünkért, de azt hiszem, csak most kaptuk meg ezeket igazán: a városlakók (több városban is megfordulunk, többek között Firenzében és Velencében, hogy csak két fõbb nevet említsek) jelentõségét, a mesterséges intelligenciát és az elvegyülés lehetõségét nagyon hangoztatták, de végül nem sokat kaptunk belõle: a tömeg inkább csak kaotikusan kavargott, céltalanul bolyongtak ide-oda, sokszor nem reagáltak megfelelõen egy-egy eseményre, inkább csak azért volt jelen, hogy ne az üres utcákat járjuk.
A második részben ez gyökeresen megváltozik: az emberek remekül reagálnak a környezetük megváltozására, sokkal változatosabban akár ugyanarra az eseményre. Egy gyilkosság után van hogy a szemtanú árkon-bokron (apácarácson-hídon-háztömbön stb.) rohan segítségért kiabálva a legközelebbi õrség után kutatva, van hogy letérdel és az életért könyörög, hogy "õ nem látott semmit, ígéri hogy tarja a száját, csak ne öljük meg, gyerekei vannak", vagy éppen kétségbeesetten rohan, féltve a saját életét.
A tömegben való elvegyülést is végre megoldották, és ez az egyik legjobb újítás szerintem: az egyedül / párban sétáló embereken kívül kisebb csoportba verõdve is sétálgatnak, sztorizgatnak, nevetgélnek az utcán: ezekhez a csoportokhoz hozzácsapódhatunk, így elkerülve a feltûnést.
Követve a mozgásukat kiválunk a csoportból amint nem a nekünk kellõ irányba fordulnak, majd gyorsan csatlakozunk egy másikhoz. Feltûnésmentesen közlekedhetünk akár így is, akár a tetõkön is: ugyanis ne felejtsük el, hogy a minden kiszögellést, apró repedést kihasználó falmászás és a free running lehetõsége továbbra is megvan, hiszen enélkül nem is lenne Assassin's Creed - sõt, ezen is csiszoltak kissé.
Kényeztetés a szemnek és a fülnek egyaránt
A grafika terén jelentõs elõrelépés figyelhetõ meg: no nem a Scimitar Engine lett agyontuningolva (bár azért 1-2 helyen jelentõsen szebb lett, fõként a víz), hanem a kidolgozottság, a mûvészi kivitelezés az, ami egy nagyon komoly fejlõdésen ment keresztül az elsõ rész óta: hiába, reneszánsz nincs mûvészetek nélkül.
Ennek fényében el lehet felejteni az egyszerû, szürke, unalmas kocka házakat a sivatag közepén, mert ne szépítsünk, bár voltak nagyon szépen kidolgozott részei az elsõ rész környezetének, jó része ebbõl állt. A reneszánsz stílusirányzat nem csak az építészetben jelenik meg, hanem az emberek változatos viselésében, a szokásaikban, illetve a zenében is: gyönyörû folk számokat hallhatunk a játék során, és végre szinte mindig szól halkan valami a háttérben a szabadon mászkálás közben is.
A városok hatványozottan színesebbek, érdekesebbek, és jóval szebbek, mint az elsõ részben, ráadásul változik körülöttünk: ahogyan haladunk elõre a történetben, nem csak az éjjel és a nappal váltakozik, ezzel teljesen új arcát mutatva például Velencének, hanem úgymond "passzív események" is bekerülnek a képbe: lesz könyvégetés, ahol ha nem folytatjuk a fõ sztoriszálat, akkor a város egészen addig ezt a képét fogja mutatni, amíg nem teszünk ellene.
Vagy például ott a híres Velencei karnevál, amikor az emberek kiöltöznek, vetélkedõket, mulatságokat rendeznek, tûzijátékkal szépítik az esti égboltot... tényleg olyan mintha ott lennénk, és ha egyszer elkap minket a hangulata, tovább sem akarunk haladni a történetben, mert a fesztivál bizony véget ér egyszer.
A szinkron is sokat javult: megmaradt az elsõ részben is érdekesnek ható, ámde a hangulatot erõsítõ "arab-angol" akcentus, csak ugye értelemszerûen most "olasz-angol" akcentussal beszélnek a szereplõk - sõt, már a nyelvet is használják egy-egy tõmondat, vagy szitkozódás erejéig.
Nem kell félni hogy így lemaradnánk egy két (akár döntõ jelentõségû) mondatról, mert az elsõ részben annyira hiányolt feliratozás végre megjelent a játékban, ami azért mondjuk ki: alapelvárás lett volna már akkor is.
A sztorira egyébként nagyon nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztõk (ugyanis a visszajelzések alapján fõként az egy idõ után dögunalmas, ismétlõdõ párbeszédhelyzetek és feladatok voltak az elsõ rész legfõbb gyenge pontjai), ez pedig ténylegesen sokat dob a játékot az elsõ részhez képest: bevallom, én inkább végigrohantam a fõ történetszálat jelentõ küldetéseken, mint sem a mellékküldetésekkel foglalkoztam volna (persze azért nem hanyagoltam el azokat sem teljesen), mert annyira lekötött a történet, a fordulatok, az izgalom, és a "na még egy küldetést" hangulat - akik mondjuk megszállott TBS (Turn Based Strategy, pl. Heroes of MM széria) rajongók, most tudják hogy mirõl beszélek, ha "na még egy kört" mondat elhangzik.
Csillagos ötöst kap a sztorira, mert egyáltalán nem kiszámítható, és keveredik a MI jelenünkkel, sõt, a jövõvel is. A játék vége felér egy komplett LOST évaddal, annyira sok, megmagyarázhatatlan, izgalmas, és a sztori szempontjából órási súllyal bíró dolog fog történni a végjátékban, hogy azt sem tudtam hová kapjam a fejem.
Még visszatérek!
Aki azt hitte, hogy a Half Life részeknek van a legfelcsigázóbb, "jöjjön már a következõ rész" befejezése, az játssza végig az AC2-õt és garantáltan megváltozik a véleménye. Ez azért van, mert az Assassin's Creed trilógiának indult, és Gyûrûk Urához hasonlóan félbe is hagyja a sztorit, amit majd a következõ rész visz tovább, ám mégsem szúr ki úgy a játékossal, hogy ne tudja meg a befejezést: Ezio történetét a születésétõl kezdve nyomon követjük, és több mint 20 éven át kísérjük életében - a története végül pedig lezárul.
De ez a múlt, emlékek csupán. A jelenben még mindig Desmond Miles a fõ karakterünk, és az õ története nem zárul le, csak egyre érdekesebb lesz - ez pedig nem csak az álldogálós párbeszédekben, hanem végre akciózásban is megjelenik majd - tökéletes idõzítéssel váltakozik a múlt és a jelen, végre nem szakad meg az aprólékosan felépített hangulat.
Ami viszont nem annyira jó
A játéknak vannak hibái, bár ezek 1-2 kiemelkedõ dologtól eltekintve inkább csak apróságok. Az eredeti játék mûködtetéséhez például állandó internetkapcsolat kell (az Ubisoft szerverével tartva a kapcsolatot bizonyítjuk be, hogy mi igen is megvettük a játékot - például a mentéseink is itt tárolódnak), ami azért elég komoly negatívum, tekintettel arra hogy egy kizárólag singleplayer játékmódban játszható címrõl van szó.
Az irányítás nem mindig tökéletes, ritkán, de elõfordult hogy a tetõkön rohanva a Leap of Faith-et kivitelezte Ezio barátunk egy egyszerû ugrás helyett, vagy például ha egy magasabb toronyról másztam le, és néha el-el engedtem a kapaszkodókat hogy gyorsabban haladjak (esés közben újra megkapaszkodhatunk, ha jól idõzítünk, és van megfelelõ felület is), és bizony elõfordult hogy inkább a mélybe vetõdtünk (például egy virágokkal teli szekérbe, vagy az összesepert avarba, végre nem csak széna / szalma van mindenhol), ahelyett hogy 1-2 métert ereszkedtünk volna.
Másik apróság, hogy ha megvettük egy páncéltípust (például vállvédõ), akkor azt soha többé nem vehetjük le: lecserélhetjük régebbire vagy újra, de külsõleg mindig rajtunk marad, és ha nem akarunk a késõbbiekben jóval könnyebben elhalálozni, akkor pedig szükség van rá, viszont egy idõ után inkább tûnünk páncélos lovagnak, mint könnyû öltözetû, fürge orvgyilkosnak.
Bár ha megszerezzük a játék legerõsebb páncélját, akkor az már inkább visszaadja a régi hangulatot, viszont elveszítjük vele a jellegzetes fehér színt, ami szinte az AC részek védjegye: engem eléggé zavart, de egy idõ után (fõleg mivel a szóban forgó páncél a sztori szempontjából is jelentõs) szokható végül is, nem vészes.
Vagy ott van a teljes játékra kiható képarány probléma: amennyiben 4:3 képarányú monitor tulajdonosai vagyunk, ugyanúgy szélesvásznú módban láthatjuk a játékot egész végig, ami azért elég zavaró eleinte, de hozzá lehet szokni (az oldalirányba kinyújtott látótér viszont elengedhetetlen a játékmenet szempontjából, ezért aztán érthetõ a döntés).
Extrák
Ebbõl bõven kijutott nekünk, PC-seknek ismét: a konzolra már korábban megjelent, fizetõs DLC-ket mi eleve a játékba építve, ingyen és bérmentve élvezhetjük, illetve számos olyan extrát is elérhetünk, amit nem is a játékban szerezhetünk meg!
Az Ubisoft ugyanis megalkotta a saját, Games for Windows Live szerû rendszerét (ebbe kell bejelentkeznünk minden indításnál), az Uplay-t,, ami nem csak online tárolja a mentéseinket (ezzel elég sokáig tartotta magát a másolásvédelem a kalózokkal szemben), de azokat fel is használhatjuk olyan extrák elérésére, amit a kalóz verzióval sehogy sem érhetünk el: például az achievementek után járó pontokat elkölthetjük érdekes, játékbeli extra tartalmakra, mint például az õseink történetét feltáró családi kripta, az új kosztüm, és még 1-2 apróság.
A másik, az úgynevezett WebBattle, amibe belépve a szerver elõkeresi a mentéseinket, és összeveti az itteni, sokkal nagyobb achievement listával. Az achik teljesítéséért pedig nem Uplay pontokat ad, hanem egyéb tartalmakat, amiket általában egy gyûjtõi kiadás mellé szokás adni: extra térképek (a gyûjthetõ dolgokat is jelölõ, akár), sehol máshol nem elérhetõ concept artok, vagy akár a játék zenéit is teljesen ingyen megkaphatjuk - hogy miért WebBattle a neve?
Mert eredményeinket összevethetjük másokéval (akinek jobb az adott téren a mentése az nyer, mint egy autós kártyajátékban), és ezzel is oldhatunk fel extrákat.
Elmondhatjuk, hogy új DRM ide, új DRM oda, jelentõsen ellensúlyozza az Ubisoft ezt a negatívumot, így (ha csak nincs probléma az állandó internetkapcsolatunkkal) sosem lesz problémánk a másolásvédelemmel, és még plusz tartalmakat is kapunk, ingyen.
Játék története
Nem értettél pár fontos részletet? Miért végzik ki Ezio családját? Minerva Isten vagy sem? Mi az a Vault egyáltalán? Most minden kérdésedre választ kapsz.
Az itáliai álom
1476, Florence. Ezio Auditore – a Lineage-ből már megismert Giovanni fia – épp összecsapni készül örök ellenségével, Vieri de' Pazzi-val. Pár sértő szó és egy elhajított kő után a két csapat egymásnak ront. A küzdelemből végül Ezio és barátai kerülnek ki győztesként, ám ajka csúnyán megsérül. Bátja, Federico tanácsára felkeresik a legközelebbi orvost, aki pillanatok alatt helyre hozza a sérülést, a heg viszont örökre nyomot hagy Ezio arcán. A nagy izgalmak levezetésére a két testvér egy kis versenyt rendez a legközelebbi templomtorony tetejére, ahonnan Ezio – természetesen egyedül – továbbindul barátnője lakására.
Reggel a lány apja, amikor észreveszi féltett gyermeke társaságát, felbőszülten ordítozva zavarja ki Ezio-t az ablakon, nem mellesleg pedig ráuszítja Vieri közelben tartózkodó szimpatizánsait. Más dolga nem lévén, a sikeres menekülés után az önjelölt Casanova a hazatérést választja. Azonban ez sem alakul túl rózsásan. A kapuban már apja várja, korántsem biztató kifejezéssel az arcán. A soron következő atyai dorgálás közben apja visszagondol saját gyerekkorára, ezután pedig idegessége büszkeséggé változik. Bevezeti fiát a házba és egy levelet bíz rá, amit Lorenzo di Medici-nek kell kézbesíteni. Ezio nekivág az útnak, de Lorenzo épp nincs a városban. Kénytelen hát dolgavégezetlenül visszatérni. Az Auditore villa ajtaján épp Uberto Alberti, Florence gonfaloniere-je (egy tekintélyes olasz közösségi személy) lép ki. Apja különösnek tartja a hírt, miszerint Lorenzo nincs a városban, de végül is nem tulajdonít neki túl nagy figyelmet.
Más megbízása nincs fia számára, így Ezio a család többi tagjának segít. Legkisebb testvére, Petruccio számára tollakat szerez a tetőről egy „nagy titokhoz”, húga, Claudia csapodár udvarlójának tanítja meg a hűség szó jelentését, anyjának, Maria-nak pedig festményeket cipel a közeli festő, Leonardo da Vinci közeli műhelyéből. Mire végez, apja talál számára egy újabb feladatot. Két levelet kell kézbesítenie és egy harmadikat elhozni egy galambketrecből. Utóbbinál katonákat lát futni a házuk irányába, bár most még nem sejti, hogy az eddigi gondtalan olaszországi álom véget ért.
Az árulás ára
Hazaérve a rémült szolgálólány és húga közli vele, hogy apját és két testvérét elhurcolták, anyja pedig emiatt – és még ki tudja, mi másért is – sokkos állapotba került. Elküldi családját a szolgálólány nővéréhez, ő maga pedig az őröket kikerülve apja cellájának ablakához oson. Apja idő hiányában csak annyit tud közölni vele, hogy keresse meg a titkos helyiséget a dolgozószobájában, vegye magához, amit ott talál, a levelet pedig vigye el Uberto Alberti-nek. Ezio teljesíti apja parancsát. Egy ládában megtalálja apja ruháját, kardját, törött hidden blade-jét, egy Codex lapot, egy listát, rajta különböző nevekkel és egy levelet.
A levéllel elindul Uberto-hoz, még a két katona sem állhatja útját, akiket a megölésére küldtek. A lakáshoz érve zaklatottan dörömböl az ajtón, majd megpróbálja elmondani mindazt, ami történt. Jelenlegi állapotában figyelmen kívül hagyja a háttérben várakozó csuklyás idegent, pedig ez az ember Rodrigo Borgia, a templomosok vezetője, aki beszervezte Uberto-t is a soraik közé, így biztosítva Giovanni kivégzését és eltávolítását az útból. Uberto-nak sikerül megnyugtatnia Ezio-t, hogy az átadott levél mindent tisztázni fog és nem lesz semmi baj.
Másnap Ezio megjelenik a kivégzésen, csakhogy szemtanúja legyen Alberti árulásának és családja halálának. Magából kikelve esküszik meg Uberto-nak, hogy megfizet még a tettéért, de a számos őr miatt jelenleg a menekülésen kívül nem tehet mást.
Este, az utcákon bóklászva összefut szolgálólányukkal, aki útbaigazítja nővére háza felé. Odaérve megdöbbenve tapasztalja, hogy a ház valójában egy bordély. Claudia nem hisz a fülének, amikor Ezio elmeséli a szomorú hírt, de Paola, a bordélyház vezetője szerint most nincs idő a kétségbeesésre. Mivel Ezio-t is körözik, megtanítja neki, hogyan olvadjon bele a tömegbe, elkerülve az őrök figyelmét. Végül elküldi Ezio-t Leonardo da Vinci-hez, aki, mint kiderül, jóval több egy egyszerű festőnél. Segítségével sikerül megjavítani apja törött hidden blade-jét, és így már semmi sem áll Ezio és bosszúja útjába.
Családja halálának színhelyén kifigyeli Uberto-t és követi őt egy templomudvarba. Az őröket kijátszva célpontja közelébe oson, de az az utolsó pillanatban észreveszi. Túl későn. Ezio haragtól fűtötten ötször szúrja mellkason, majd a tömeg felé fordul, és minden jelenlévő számára a napvilágra hozza, hogy az Auditore család nem halt ki. Ő, Ezio még mindig él.
Visszatérve a bordélyházba, Paola ezúttal azt tanítja meg neki, hogyan tudja csökkenteni ismertségét a katonák között. Körözési poszterek letépésével, korrupt tisztviselők meggyilkolásával és hírnökök lefizetésével is el tudja érni célját. Ezio ezek után megköszöni a segítséget, majd családjával együtt maga mögött hagyja a várost.
Egy új otthon
Úticélnak Monteriggioni-t választja, nagybátja, Mario birtokát. A hosszú út után már látják a település falait, ám Vieri de' Pazzi az embereivel útjukat állja. A helyzet kezd reménytelenné válni, amikor Mario észreveszi őket és a segítségükre siet. Sikerül megfutamítani Vieri-t, az Auditore család életben maradt tagjai pedig végre biztonságban érezhetik magukat a falak mögött. Mario nyugtalanul hallgatja végig a híreket, majd – mivel unokaöccse láthatóan nincs tisztában a kialakult helyzettel – beavatja az igazságba. Elmondja, hogy az egész Auditore családban assassin vér kering, és ellenségeik, a templomosok ellen harcolnak, akik irányításra törökszenek minden és mindenki felett, bármi is legyen az ára. Azt hiszi, unokaöccse maradni akar és folytatni apja harcát, de csalódnia kell. Ezio láthatóan családja biztonságát helyezi előtérbe és szándékában áll Spanyolországba hajózni.
Kis idő elteltével Ezio újra meg szeretné beszélni a helyzetet Mario-val, ám ő már útnak indult San Gimignano és Vieri felé. Lóra pattan ő is, és még épp időben, az eligazítás pillanatában éri utol őket a város falai előtt. Viszonozni szeretné a bácsikájától kapott segítséget, hát csatlakozik az akcióhoz. Mario embereivel eltereli a kapuban őrt álló katonákat, ezalatt Ezio egy romos falrészen át bejut a városba. A magányosan figyelő íjászok leterítése után kinyitja a kaput társai előtt, akik addigra már végeztek az őrökkel. Kétfelé válnak, de később jön a hír, hogy a Mario által vezetett csapat komoly bajba került. Azonnal a segítségükre sietnek és egyesült erővel sikerül is felülkerekedniük. A katonaság nagy részétől megszabadulva szabad az út Vieri és a győzelem felé. Ez a feladat Ezio-ra hárul. Egy bástya tetején akad rá célpontjára, akivel rövid idő alatt végez.
A de' Pazzi összeesküvők
Visszatérve Monteriggioni-ba, Ezio úgy dönt, hogy folytatni fogja családja eddigi munkáját. Következő célpontja Francesco de' Pazzi, Vieri apja. A városba érve Leonardo-hoz vezet az útja, akitől arról érdeklődik, hogyan tudna valakiről információt gyűjteni és észrevétlenül meggyilkolni azt. Leonardo La Volpe-t ajánlja, aki feltehetőleg a piacon tartózkodik. Ezio útnak indul, de közben kirabolják. A tolvaj után ered, akit utolérve kiderül, hogy az egész rablás csupán egy teszt volt, amit La Volpe eszelt ki. Megtudja tőle, hogy Francesco egy találkozóra készül templomos társaival, távol a felszíntől és minden fültől, ami kihallgathatná őket. Elvezeti a katakombák bejáratához, ahol az összejövetelre sor kerül, majd továbbáll. Ezio-nak sikerül az őröket eltennie az útból, és kihallgatja a templomosok terveit, miszerint meg akarják ölni Lorenzo di Medici-t, a várost pedig saját maguk akarják uralni. A katakombák kijáratánál La Volpe már várja őt, és amint megtudja a templomosok szándékait, cselekvésre ösztönzi az ifjú assassint.
A helyszínre érkezve Ezio beleolvad a tömegbe és várja a megfelelő pillanatot. Az események felpörögnek, és a de' Pazzi összeesküvők, nevezetesen Francesco de' Pazzi, Jacopo de' Pazzi, Antonio Maffei, Bernardo Baroncelli, Stefano da Bagnone és Francesco Salviati megölik Lorenzo testvérét, Giuliano-t, kis híján pedig magával Lorenzo-val is végeznek. Ezio itt kapcsolódik be a küzdelembe, megmentve Lorenzo életét, a harchoz csatlakozó ellenséges katonák miatt azonban nem tudja követni célpontját, aki menekülőre fogja a dolgot. A harc végeztével Ezio hazakíséri Lorenzo-t, további katonákat likvidálva az odaúton. Biztonságba érve jelentik Francesco helyzetét, Ezio pedig azonnal elindul. Odaérve célpontja megint megpróbál elmenekülni, most azonban nem jár sikerrel. Francesco holttestét fellógatják a Palazzo della Signoria-ra, ami a társait menekülésre készteti.
Mario embereinek segítségével sikerül lokalizálni a többi összeesküvőt, akik félve az assassinoktól San Gimignano és Toszkána különböző részeibe fészkelték be magukat, amíg vezetőjük, Rodrigo Borgia menedéket nem biztosít számukra. Mindhiába. Mindegyikük áldozatul esik Ezio pengéjének, kivéve egyet, Jacopo-t. Amikor őt is sikerül lokalizálnia, az éppen vezetőjéhez tart az ősi római színházba. Sikerül észrevétlenül követnie az utolsó összeesküvőt és egy oszlop mögött várakozva kihallgatnia beszélgetésüket. Rodrigo nem túl boldog, hogy Florence Medici kézben maradt, ezért az egyedül életben maradt Florence-i emberét, Jacopo de' Pazzi-t is megöli. Ezio lelepleződik, de sikerül életben maradnia és megölnie támadóit, viszont Rodrigo eltűnik a szeme elől.
Bella Venezia
Visszatérve Florence-be, Lorenzo gratulál neki és megajándékozza egy köpennyel, amin a Medici család címere van. Ezután felkeresi Leonardo műhelyét, de közlik vele, hogy a mester már elindult Velence felé, ahol felfogadták némi munkára. Ezio elindul a hegyek felé, ahol találkozik is Leonardo-val. Úgy tűnik, a lovaskocsi valahogy meghibásodott, de sikerül megjavítani. Épp időben, ugyanis templomosok veszik üldözőbe őket. Pár nyaktörő kanyar és egy felégetett híd után végül sikerül lerázni őket és eljutnak Romagna-ba. A kikötőben derül ki, hogy Ezio-nak szüksége lenne egy útlevélre. A helyzet elég reménytelennek néz ki, amikor egy kis szigeten ragadt nő segítséget kér. Ezio sikeresen kihozza őt, a parton pedig kiderül, hogy ő Caterina Sforza, Forli úrnője. Ő engedélyezi az utat Ezio számára, így végül sikerül eljutnia Velencébe.
Megérkezve a csatornákkal és gondolákkal tűzdelt városba, a két barát egy kis idegenvezetésben részesül, útközben pedig szemtanúi lehetnek Emilio Barbarigo uralmának a kereskedők fölött. Ezio apja dokumentumaiból tudja, hogy ő is templomos, ezért amint elkísérte Leonardo-t új műhelyébe, körülnéz egy kicsit Emilio portáján. A falak megmászhatatlannak tűnnek, de ekkor egy kis csoport tolvaj tűnik fel a színen, és az egyiküknek sikerül félig felmásznia, egy nyílvessző viszont eltalálja a lábát és a földre kényszeríti. Ezio a segítségére siet, majd elkíséri a sérült tolvajlányt, Rosa-t a közelben várakozó társaihoz. Miközben a tolvajok gondolán viszik a sérültet búvóhelyük felé, Ezio az íjászoktól tisztítja meg a partokat.
Biztonságos helyre érve megismerkedik a tolvajok vezérével, Antonio-val. Megtudja tőle, hogy ők már régóta harcban állnak Emilio-val, ezért szövetséget köt velük a közös cél elérése érdekében. Először is megtanulja új társaitól a különleges falmászási technikát, majd kiszabadítja a fogságba esett tolvajokat. A pénz és hamis ígéretek miatt árulóvá vált tolvajokat likvidálva már csak egyetlen teendő maradt. Mivel az íjászok komoly védelmet jelentenek Emilio villája körül, ki kell iktatni őket, a hiányuk pótlására pedig újakat kell felállítani, amihez zsákmányolni kell pár egyenruhát. A szükséges előkészületek elvégzése után megkezdődik az igazi akció. Az íjászoktól már nem kell tartani, Ezio minden bonyodalom nélkül bejut a villába. Carlo Grimaldi, egy másik templomos épp figyelmezteti Emilio-t a rá leselkedő veszélyre, majd távozik. A hatás nem marad el, Emilio azonnal hívatja a csónakját és távozni készül, de túl későn jutott el erre az elhatározásra. Halála után a tolvajok birtokba veszik a villát.
Repülni, vagy nem repülni?
Ezio megtudja Antonio-tól, hogy Carlo Grimaldi tagja a Tízek Tanácsának és közel áll a Doge-hoz. Templomos mivolta és hatalma nem túl ígéretes felállás. Kifigyeli és követi Carlo-t, aki hamarosan elvezeti őt többi társához. Rövid időn belül kiderül, hogy meg akarják ölni a Doge-t és maguk közül akarnak a helyére ültetni valakit, ugyanúgy, ahogy Florence-ben is megpróbálták. A cselekvés időpontját aznap estére tűzik ki, és Carlo-nak kell végrehajtania.
Ezio visszatér Antonio-hoz, majd együtt próbálnak egy gyenge pontot találni a Doge palotáján, de kudarcot vallanak. Úgy tűnik, képtelenek megakadályozni a templomosok tervét, de Ezio visszaemlékezik az útra Leonardo-val Velence felé és furcsa szállítmányára, ami Leonardo szerint képes a levegőbe emelni az embert. Egy próbarepülés után kiderül, hogy talán a mester tévedett. Viszont ő nem az a típus, aki könnyen feladja, egy kis töprengés után rájön, hogy meleg levegő segítségével kivitelezhető a repülés mámorító érzése. Pár máglya meggyújtása után Ezio újra nekilendül, ezúttal pedig sikerül a levegőben maradnia és eljut a palotáig, majd beront a Doge szobájába. Későn. Már megitta a mérget, ezen pedig Carlo halála sem segít.
Háború és béke
A templomos találkozó alatt kiderült, hogy a Doge halála után Marco Barbarigo kerül a helyére, megvan tehát a következő célpont. Ezio legnagyobb örömére újra egy bordélyházban találja magát, ahol megismerkedik a hely vezetőjével, Theodora nővérrel, aki a férfiak „hitének” növelését tűzte ki célul. Ő adja az ötletet, hogy Marco halálának a legjobb időpontja az ünnepi beszéd alatt lenne, hiszen karnevál idején a Doge mindig beszédet intéz a néphez, ez pedig remek alkalmat kínál a támadásra. Az esemény azonban zártkörű, tehát meg kell szerezni a belépéshez szükséges arany maszkot. Bár Ezio mind a négy versenyszámban helyt áll, ami a maszk elnyeréséért folyik, a templomosok közbeavatkoznak és a maszk kihullik a kezei közül. A birtokosát követve viszont sikerül visszalopni és bejutni a nagy nyilvánosságtól elzárt területre. A tömegben lavírozva sikerül észrevétlenül megközelíteni Marco-t és a torkára forrasztani az ünnepi beszédét.
Antonio, miközben bemutatja az új Doge-t Ezio-nak, aki szövetségben áll velük, közli a hírt, hogy Silvio Barbarigo valami nagy dologra készül, embereivel együtt elfoglalta Velence katonai negyedét. Megközelíthetetlen, hacsak Ezio nem rendelkezik szintén egy kis hadsereggel, amiben Bartolomeo D'Alviano lehet a segítségére. Ő azonban egy cellában tölti mostanában az idejét, amiből Ezio-nak kell kiszabadítania. A dolog nem okoz túl nagy fejfájást neki, a zsoldosvezér szabaddá válik, majd Bartolomeo féltett Bianca-jának megtalálása után – ami, mint kiderül egy kétkezes kard – együtt megkezdik a sereg felépítését. A szintén cellákban raboskodó zsoldosok kiszabadítása után elhelyezik őket a városrész kijelölt pontjain, ahonnan egy adott jelre elterelésként harcba bocsátkoznak Silvio embereivel. A terv beválik, Silvio és templomos társa, Dante Moro a közeli hajóra próbálnak eljutni eltávolodva katonáiktól. De már soha nem érik el. Halála előtt a kissé lassú Dante elárulja Ezio-nak, miszerint a hajó Ciprusra tart, ahol Rodrigo egy értékes ereklye tartózkodási helyét sejti.
A Próféta
Rosa Ezio születésnapjára egy kis ajándékkal kedveskedik neki, a hajó érkezési idejével, ami másnap esedékes. A köszönőpuszit megzavarva Leonardo robban a képbe, megzavarva az épp belelendülő párt. Ezio-val egy kis sétára indulnak, Leonardo pedig elmondja felfedezését, hogy az utolsó két Codex lapon, amit Ezio a templomosoktól zsákmányolt, említenek egy bizonyos Prófétát, aki akkor tűnik fel, amikor a „második darab az úszó városba érkezik”. Ezio-nak eszébe jutnak bácsikája szavai, amikor Monteriggioni-ba érkeztek és megmutatta neki a Codex már megtalált lapjait, miszerint csak a Próféta tudja kinyitni a Vaultot, egy helyet, ahol hatalmas erejű tárgyak találhatóak. Erős a gyanú, hogy a templomosok is tudnak erről és ezért küldték a hajót Ciprusra, a Piece of Eden megtalálására, amit aztán a Vault kinyitására akarnak végül felhasználni.
Ezio kilesi a kikötőbe érkező hajót, majd követi az ereklyét szállító futárt. Egy megfelelő pillanatban megöli, majd egyenruhába öltözik és magához veszi a csomagot. A többi őrt követve eljut Rodrigo Borgia-hoz, majd egy nagyobb csatát követően – amibe Ezio eddigi segítői is belevetik magukat, leleplezve assassin mivoltukat – Rodrigo elmenekül. Az Alma, a Piece of Eden náluk marad, Ezio pedig társai szerint Próféta lett, hiszen ahogy a Codex-ben is meg van írva, megjelent a kívánt időben. Ezután egy torony tetején Ezio leteszi az esküt és hivatalosan is befogadják soraik közé.
Csata Forli-ért
Némi vizsgálódás után Ezio és társai rájönnek, hogy a Piece of Eden egy hatalmas erejű tárgy, ami semmiképpen sem kerülhet ellenséges kezekbe. Ezért megbízzák Ezio-t, hogy Niccolo Machiavelli-vel együtt vigye Forli-ba, egy erős falakkal körülvett városba, amit mellesleg szövetségesük, Caterina Sforza tart uralma alatt. A város felé közeledve érkezik a hír, hogy az Orsi fivérek megtámadták Forli-t, ugyanis a Caterina már halott férje által készített térképet keresik, amin fel vannak tüntetve a Codex lapjainak lelőhelyei. Egy nagyobb csata után a város utcáin a kis csapat eljut a citadellába, de a hegyekből ellenséges erősítés érkezik. Likidálva őket is, a helyzet megoldottnak látszik.
Ekkor azonban megjelenik a két Orsi fivér, Checco és Ludovico, és a térképet követelik a Piece of Eden-el egyetemben, különben kivégzik Caterina két fogságba esett gyermekét. Caterina az egy órás gondolkodási időt kihasználva elküldi Ezio-t a gyerekek kiszabadítására. Az akció sikerrel zárul, közben pedig Ludovico is a halálát leli.
Visszatérve a citadellába, Ezio elkeseredetten veszi tudomásul, hogy az egész csak egy csel volt. Amíg ő kiszabadította a gyerekeket, Checco egy harmadik hullámot küldött Caterina-ék ellen és megszerezte a Piece of Eden-t. Azonnal üldözőbe veszi Checco-t, a város előtt pedig meg is találja. Ám az halála előtt megsebzi Ezio-t, aki így tehetetlenül nézi, miközben egy csuhába öltözött alak megszerzi az Almát. Később felébredve Caternina-t találja maga mellett, aki eddig ápolta. Meghallva a híreket, útbaigazítja Ezio-t a legközelebbi apátság felé és átadja neki volt férje térképét. Ott azt az információt kapja, hogy az embert, akit keres, a Forli közepén található templomban látták. Odaérve az egyik pap felismeri Ezio-t, mint Stefano da Bagnone, az egyik de' Pazzi összeesküvő gyilkosát és futásnak ered. A többi pap között nehéz azonosítani, de végül sikerül és utolérve, megnyugtatva egy kicsit végül elmondja, hogy a szóban forgó személy Girolamo Savonarola, aki valószínűleg most Florence-be vonult vissza.
A hiúság máglyája
Megérkezve Florence-be, Ezio a várost Savonarola irányítása alatt találja. Machiavelli, aki már vár rá, elmagyarázza, hogy Savonarola az irányítása alá vonta a város kulcsfontosságú tagjait, és így az egész várost. Mivel a köznép nincs a Piece of Eden hatása alatt, csupán félelemből követik Savonarola-t és embereit, Ezio a vezetők kiiktatását tartja a legjobb megoldásnak. Míg ő a város megbabonázott vezetőit ritkítja, Machiavelli, La Volpe és Paola az elégedetlen embereket gyűjtik össze, lázadást szítva a zsarnok pap ellen.
A feladat végeztével a nép Savonarola portája előtt gyűlik össze, lépésre kényszerítve őt. Használni akarná az Almát, Ezio jól irányzott dobókése azonban meggátolja ebben és a tömeg elfogja. Az Almát felkapó őr levadászása után végre újra a jó kezekbe kerül az ereklye. Savonarola-t a tömeg máglyára rakja és el akarja égetni, Ezio viszont ezt nem hagyja, megöli Savonarola-t még a halálraégése előtt, mondván, hogy ilyen kínhalált senki sem érdemel a Földön. Egy rövid szónoklat után a nép felé, melyben Ezio arról beszél, hogy nem szabad más akarata előtt behódolni az embereknek, barátaival visszavonul Monteriggioni-ba.
Végjátszma
Eagle Vision segítségével sikerül a megfelelő pozícióba forgatni a Codex lapjait, melyeket Ezio útja során szerzett meg, a Piece of Eden-t használva pedig sikerül meghatározni a Vault helyét, ami minden valószínűség szerint Rómában van. Ezio azonnal útnak indul, hiszen Rodrigo-ból időközben pápa lett, nála van egy másik Piece of Eden, a pápa botja és a Vault-hoz is nyugtalanítóan közel van. Sikerül észrevétlenül bejutnia a Sistine kápolnába és végeznie Rodrigo-val. Látszólag. Rodrigo ugyanis a nála található Piece of Eden segítségével életben marad, majd egy komoly párharc után leszúrja Ezio-t és megszerzi mindkét Piece of Eden-t.
Ezio valami csoda folytán elkerüli a halált és Rodrigo után megy. Ő már ott van a Vault bejárata előtt, egyesítette a két Piece of Eden-t, az ajtó mégsem nyílik ki előtte. Nem ő a Próféta. Ezio ökölpárbajra hívja ki, amiből győztesen kerül ki. Ám megkíméli Rodrigo életét, mondván, hogy az nem hozza vissza a családját. Az ajtó neki már utat enged, bent pedig Minerva-val találkozik, jobban mondva annak hologramjával. Ezio istenekként azonosítja őket, Minerva-t és társait, de ő elmagyarázza neki, hogy ők nem istenek, csupán előbb jöttek, ők voltak az Első Civilizáció. Elmondja, hogy ők teremtették az embereket, hogy szolgálják őket, de fellázadtak. Mindkét fél vágyott a harcra, hát háború robbant ki, technológia és számbeli fölény között. Ám a végső összecsapás előtt a Nap közbeszólt, egy hatalmas napkitörés ugyanis pólusváltást eredményezett, ezzel meggyengítve a Föld elektromágneses mezejét, kitéve a káros sugárzásnak. Szerencsére a háború alatt voltak, akik elfordultak a harctól, és megépették a Vaultokat, ami menedéket nyújtott a bekövetkező szerencsétlenség ellen. Persze nem menthettek meg mindenkit, mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. A veszély elmúltával félretették ellentéteiket és összefogtak, elkezdték a civilizáció újjáépítését. Tudván, hogy a katasztrófa meg fog ismétlődni, üzenetet hagytak a jövőkornak és olyan technológiát, amivel az megelőzhető, és a Vaultokban helyezték el őket. Az Első Civilizáció végül szép lassan kihalt, és a történtek feledésbe merültek.
Összegzés
Miben és mennyit fejlõdött a játék az elsõ részéhez képest, illetve mit is kapunk a pénzünkért: egy remek, a történelmen, a valláson (Biblián!) átívelõ, fordulatos sztorit, az Assassin's Creed jellegzetes sandbox / freeform játékmenetét (ami most már sokkal közelebb áll például egy GTA-hoz), és egy rakás lightos RPG elemet egybegyúrva, jó sok ingyenes extrával (bár azért még midig van ami kimaradt, és csak a gyûjtõi kiadás mellé járó ingame tartalom, de ez azért jár a gyűjtőknek, és mi sem maradunk le semmi érdemlegesről).
A sztorin végigrohanva, de azért nem minden mást elhanyagolva, egy aránylag gyors végigjátszás is körülbelül 20 órányi játékot jelent, ami a mai (sajnos csökkenõ tendenciát felmutató) felhozatalban azt hiszem, egy szép szám. Utána pedig még ott van minden más: a városok felfedezése, a mellékszálak felgöngyölése, a gyûjtögetés, ami azért eléggé megdobja a játékidõt, és ha valaki szereti ezt a szabad játékstílust, akkor simán eltölt a játékkal 40, vagy akár 60 órát is: elnézve a WebBattle statisztikákat pedig, nagyon sokan bõven efelett az idõ felett járnak már, így azért nem lett ez olyan rossz.
Pozitívumok
- Izgalmas sztori
- Remek zene és hangulat
- Sok ingyenes extra tartalom
- Hosszú játékidõ
- Az elõzõ részben pár kidolgozatlan apróság (úszás, lovaglás, tömegben elvegyülés, stb) kijavítása, továbbfejlesztése, a játék szerves részévé tétele.
Negatívumok
- Az új Ubisoft DRM
- Pár apróság a karakterünkön (páncéleltüntetés lehetõségének hiánya, Altair armor csak fekete lehet, az idõvel megjelenõ szakáll is megmarad...)
- Továbbra sem támogatott a 4:3 képarány.
- Nem lehet külön mentéseket csinálni, hogy bármikor visszatölthessük például a Velencei karnevált.
Bár a látvány nem rosz de azért hagy némi kívánnivalót magaután. A játék kezdetekor egy tutorialon megyünk végig. A játékban rengeteg város van, és különböző érméket kell gyüjtögetni, küldetéseket teljesíteni. Vannak érmék amit a kocsink fejlesztésére használhatunk és van amit a design-jára. Jó pont viszont, hogy a versenyek közel vannak egymáshoz.